1955 óta a Bang & Olufsen mindig élen járt az alumínium használatában, ami időközben szinte a vállalat védjegyévé vált.

A Bang & Olufsen strueri főhadiszállásának 5. számú gyára az a boszorkánykonyha, ahol az alumínium alkímiája végbemegy. Az acélvágók, a csiszolók és a szállítók zaja ritmikus háttérzeneként zakatol, miközben a gyár szürke padlóján sárga vonalak jelölik a munkaállomásokat, ahol az alumíniumlemezekből és -csövekből karcsú Bang & Olufsen és B&O PLAY-dizájnokat varázsolnak.

Az 1950-es évek közepe óta a Bang & Olufsen mindig élen járt az alumínium használatában, amely mára nem hiányozhat egyetlen audio- és televíziókészülékéből sem. Akkoriban, amikor még teljesen normálisnak számított a nehézfémek, pl. a kadmium, a króm és a nikkel használata, a Bang & Olufsen mérnökeinek érdeklődését felkeltették az alumíniumban rejlő lehetőségek. Ez az anyag ugyanis erős volt, rugalmas, sík, ráadásul ellenállt a korróziónak.

„Az alumínium kritikus és meghatározó hatást gyakorolt mindarra, amit mi a Bang & Olufsennél csinálunk – avat be Ib Kongstad. – Nemcsak arra, ahogyan a termékeink teljesítenek, hanem arra is, hogy miként tervezzük meg őket. Az alumínium része annak a DNS-nek, ami egyedivé tesz minket.”

Ha valaki, Ib aztán tudja. Amióta 1984-ben vegyészmérnökként csatlakozott a Bang & Olufsenhez, az eloxálásra szakosodott, ami nem más, mint az alumínium elektromechanikai úton történő felületkezelése. A folyamat során ellenálló oxidréteg alakul ki, amely megerősíti a nyersanyagot, és tetszetős, tükörszerű bevonattal látja el a felszínt.

A gyár területén alumíniumból készült rádió-, televízió- és autórádió-alkatrészekkel megrakott polcok állnak. Vannak köztük fekete alumíniumsínek, amelyek a BeoPlay A9-es hangszóró elülső textíliáját választják el a műanyag résztől, autórádió-házak, melyek úgy néznek ki, mintha tökéletesen polírozott hajóablakok lennének egy jachton, kúp alakú csövek, melyeket a BeoSound 1-hez és a BeoSound 2-höz használnak, valamint csőszerű házak a BeoLab 18-hoz – egy szobrász eleganciájával és precizitásával elrendezve.

Ib rámutat a BeoPlay H8 fülhallgató érintőpaneles zárósapkájára, hogy demonstrálja, hogyan teremt a polírozás spirális struktúrát az alumíniumban. A körkörös tükröződések úgy pörögnek, amikor megforgatjuk, mint egy fényes szerencsekerék.

Az egyik csúcstechnológiás esztergán a BeoLab 18 kúpszerű alapja (a templomi orgonasíp dizájn kiegészítője) készül éppen. Az alumíniumforgácsok szédítően röpködnek a gépház belsejében, ahogy az anyagot forgatják és polírozzák, miközben egy habos folyadék – 6%-os olajemulzió – fröcsköl szerteszét.

ZSÍRTALANÍTÁS. OXIDÁLÁS.

Polírozás után az alumíniumprofilok a gyár központi részére kerülnek, az eloxálóegységbe.

„Ez még 1992-ben épült – árulja el Ib –, de még most is világszínvonalú.”

Az eloxálóüzem 50 méter hosszú, és 50 egyenként 3800 literes kád található benne. A mennyezetbe épített sín három robotdarut irányít, amelyek az óra járásával ellentétesen mozogva hol kiemelik, hol belemerítik az alumínium alkatrészeket a tartályokba egy bonyolult folyamat során. A folyamat a zsírtalanítással kezdődik – a szennyeződések és az olaj eltávolítása érdekében –, majd folytatódik a dekapírozással, az oxidálással, a festéssel és a pórustömítéssel. A fázisok között a vizes kádakban leöblítik az anyagot és nedvesen tartják.

Az, ahogy az anyagok végighaladnak az eloxálási folyamat fázisain, önmagában bizarr, mégis lebilincselő művészeti produkció. A BeoLab 18 lencséjének hangszórósapkáit beleengedik a vízbe, egymás mellé erősítve, mintha titániumsínhez kötözött szinkronúszók lennének. Egy gyors bemerítés után az egyik szállítódaru felemeli a síneket, majd beleejti őket a dekapírozókádban található salétromsavas keverékbe, hogy mindenféle lúgos anyag, amelyek a maratáskor kicsapódtak, eltűnjön. Majd jön az oxidációs fázis.

A panelek, zárósapkák, készüléktestek és csövek színezése szintén egy gondosan koreografált technológia mentén történik, amit Ib és munkatársai fejlesztettek ki a Bang & Olufsen dizájnereinek kérései alapján. Az egyik első festett alumíniumot tartalmazó Bang & Olufsen termék az Avant 28 volt, egy széles képernyős televízió, melynek hatalmas, már-már falszerű kerete volt, valamint volt rajta egy VHS-lejátszó és egy alumíniumsáv a front hangsugárzó panelje alatt.

MEGCSINÁLNI A LEHETETLENT

Ib felidézi, hogyan állt elő egyszer csak David Lewis, a Bang & Olufsen-dizájn akkori felelőse az 5. számú gyárban egy új kéréssel a színezéssel kapcsolatban. „Bejött és azt mondta, hogy azt szeretné, ha az alumíniumsáv ’bordói újbor’ színű lenne, ezenkívül legyen üde és UV-álló. David Lewis néha zsírkrétát használt, hogy könnyebben megtalálja a megfelelő színt. Egyik színt átsatírozta a másikkal, és hirtelen felkiáltott: ’Ez az!’. És aztán nekünk pontosan ezt a színt kellett megtalálnunk a festőrendszerünkhöz.”

Az élet ment tovább, új technológiák jelentek meg, de még mindig a kíváncsiság és a tökélyre törekvés jellemzi mindazt, ami az 5. számú gyárban történik. Megcsinálni a lehetetlent, ez hajtja előre a csapatot.

„Még mindig megvan a szabadságunk, hogy a korlátokat feszegessük – mondja Ib. – Elmegyünk egészen a falig: valami vagy lehetséges, vagy nem. És ezen a ponton már szűz földön járunk, ahol új területeket hódíthatunk meg a mérnökök és a tervezők számára is.”

Habár itt az alkatrészek még egy izolált fejlődési fázisban láthatók – egy ezüstszürke autóhangszóró rácsa, egy távirányító nyers, polírozott kerete –, ugyanakkor ez az a hely, ahol a termék kezdi elnyerni végső formáját. Éppen ezért figyelnek oda a tervezők nagyon az anódos bevonatok 5. számú gyárban dolgozó specialistáira.

„Nem szívesen mondunk nemet – mondja Ib. – A mi vállalatunkat a tervezők viszik előre, ezért is vagyunk mi a legmodernebb alumíniumüzem. Azért, mert a tervezők a végsőkig próbára teszik a tudásunkat, és azért, mert nekünk van a legkorszerűbb tudásunk és a legjobb technikai felszereltségünk. Ezt a fajta termelést semmilyen más vállalathoz nem lehetne kiszervezni.”

„Ugyanis bárki más sikítva menekülne!”