Bjarke Ingels neves dán építész és ideológus saját otthonában osztotta meg velünk a gondolatait az építészettel, a technikával és a Bang & Olufsennel kapcsolatban.

Az első jelentős projekt, amely Bjarke Ingels nevéhez kapcsolódik, a díjnyertes „VM házak” volt 2005-ben. Ez két lakótömböt foglalt magában, amelyek a V és az M alakját formázzák, Koppenhága, a dán főváros egyik új külterületén, és amelyeket korábbi partnerével, Julien de Smedttel „PLOT Architects”-ként épített. A projekt szimbolikus, mivel a modern, rugalmas életmódra koncentrál – most is pontosan ezt a témát fogjuk körbejárni.

„A VM házakkal kapcsolatban az volt az elgondolás, hogy az áruk legyen a lehető legmegfizethetőbb, mivel fogalmunk sem volt, hogy milyen irányban fejlődik a későbbiekben a terület. Annak idején tudatosan döntöttünk úgy, hogy a lakások annyira letisztultak legyenek, amennyire csak lehet. Magas beltereket terveztünk a lakásokba, és gondoskodtunk arról is, hogy sok napfényt kapjanak” – meséli Bjarke Ingels, ahogy körbevezet minket nemrégen felújított otthonában.

„Jobban belegondolva, nemrégen én is a VM házaknál alkalmazott képletet használtam a saját lakásom felújításakor. Több falat kivettem, hogy bejöjjön a természetes fény – és gyakorlatilag kinyitottam az életteret.”

Elárulja, hogy a felújítás eddig nem pont úgy zajlott, ahogy eltervezte, mivel az ötlettől a megvalósításig vezető út tele van kihívásokkal. Azt a szót, hogy „probléma”, ritkán használja, és ahogyan szárazon megjegyzi:

„Mire itt befejezzük a munkát, valószínűleg már a következő otthonomon fogok gondolkodni.”

Dobjuk sutba a konvenciókat! Adjunk teret az életnek!

„Ha megnézzük a helyiségek hagyományos elrendezését az otthonokban, azt látjuk, hogy van egy csomó egymással szorosan összefüggő, de elkülönülő funkció, ugyanakkor valójában az egyetlen hely, ahol tényleg magunkra kell csukni az ajtót, az a fürdőszoba. Lehet, hogy az emberek is jobban járnának, ha nagyobb lenne a tér?”

A Bjarke Ingels véleménye szerint a válasz nyilvánvaló. Ha megnézzük, hogy végül hogyan oldották meg a VM házakat, látszik, hogy kívül-belül rendkívül rugalmasan alakíthatók, és készen állnak a radikális változtatásokra is. Mindezt egy alapvető felismerés inspirálta: az egyetlen biztos dolog az életben a változás. Így jellemezték az épületeket: programozottan rugalmas otthonok a saját generációjuk számára, olyan otthonok, amelyek nyitottak az egyén szükségleteire, mégis számos életmód igényeit ki tudják szolgálni.

„Ahelyett, hogy tele lenne a lakás kihasználatlan négyzetméterekkel, én mindig arra törekszem, hogy aktivizáljam az egész belteret – azáltal, hogy tudatosan kezelem a négy fal között zajló különböző használati módokat és funkciókat”

– mondja Bjarke Ingels.  

„Egy-egy otthonra egyfajta egyéni festővászonként tekintek – olyan helyként, amelynek az ember személyes tárgyai adják meg a végső, jellegzetes karakterét. Az otthonokat a falakon lógó műalkotások, a polcokat megtöltő könyvek és a padlót díszítő szőnyegek keltik életre. Ehhez pedig a legjobb építőkockák – nevezhetjük őket „nyers tulajdonságoknak” is, amelyek nincsenek összefüggésben semmilyen ízléssel vagy személyiséggel – az aktív négyzetméterek és a nagy belmagasságok.”

A technika helye a modern otthonban?

Egy olyan korban, ahol egyre több technikai vívmány van az otthonokban, az összes elképzelhető termékbe rejtve, a felületes szemlélő számára láthatatlan módon, felmerül a kérdés, hogy hogyan lehet egyensúlyban tartani ezeket a fejlesztéseket. A technika ugyanis gyakran ellenünk dolgozik abban az értelemben, hogy bonyolultabbá teszi az életet és túl sok döntési helyzet elé állít, holott épp az ellenkezőjét kellene tennie – könnyebbé és talán egy kicsit élvezetesebbé varázsolni azt.

„Alapvető követelmény, hogy a lakásban szükséges technikai elemek annyira maguktól értetődőek legyenek, amennyire csak lehetséges. A zene, a televízió, a hőmérséklet és a világítás mind vezérelhető egy okostelefon vagy a Bang & Olufsen távirányító segítségével – és ha rendesen meg van tervezve, a technika igenis képes javítani az életminőségünkön”

– foglalja össze Bjarke Ingels az ezüstszürke távirányítóval mutogatva a szobában. Közben a leendő BIG épületekről szóló prezentáció villan fel a BeoVision Avant készüléken, és a lakás minden sarkából szól a rádió.

Bjarke Ingels egyik kedvenc irodalmi műfaja a sci-fi, és Philip K. Dick kultikus írót hozza fel, mivel ő határozta meg legfrappánsabban ezt a műfajt. „Hogy Philip K. Dicket idézzem, a sci-fi nem űroperák és futurisztikus történetek sora, hanem egy olyan műfaj, melyet az újítás vagy újfajta gondolkodásmód motivál, és gyakran újszerűen gondolja át a technika szerepét az életünkben, de lehet ez kulturális, politikai vagy bármilyen egyéb újítás is. Még ha első hallásra kicsit túlzónak is tűnik ez a megállapítás, a lényeg az, hogy az ember abból a világból indul ki, amit ismer, és aztán hozzátesz egy adag újítást. A fókusz az, hogy mi az adott innovációban rejlő potenciál, és hogy mi következik ebből – és ezután tárjuk fel a hozzá kapcsolódó narratívát.”

„A technika az innováció és az új körülmények állandó forrása, és tervezőként lehet kísérletezgetni a haladásból fakadó lehetőségekkel és következményekkel. Építészként azonban nem lehet kétszer megtervezni ugyanazt az épületet, méghozzá azért, mert a dolgok óhatatlan változnak. Az emberek életmódjának változásával az eszközeik és a lehetőségeik is változnak. És ezeket a változásokat kezelni kell, így aztán a projektjeink a legtöbb esetben a technikát is hasznosítják valamilyen úton-módon” – mondja Bjarke Ingels.

„Az otthoni technikát illetően felmerül egy potenciális konfliktus. A technika mindent életre kelt, mindent és mindenkit elérhetővé tesz. Mindig össze vagyunk kötve, de hogy jön ez össze az otthon szentségével? Réges-régen az otthon egy békés fészek volt, és hacsak nem telefonált valaki a vezetékesen, csak azokkal kommunikáltunk, akik az otthonunk falain belül tartózkodtak. Most viszont mindig ’be vagyunk kapcsolva’, mindig utolérhetők vagyunk.”

„Az idő értékes, és manapság nehéz némi békére és nyugalomra szert tenni. Még a repülőkön is van már wifi.”

A kérdezőnek az az érzése támad, hogy Ingels a kényelmetlenségből is azonnal előnyt tud kovácsolni, ahogy folytatja: „A dolog pozitívuma, hogy mindig kéznél lehetnek a technikai eszközeink, bárhonnan dolgozhatunk, és képesek vagyunk kiiktatni a nem produktív időt. Összességben a technika időt szabadít fel, és lehetővé teszi, hogy abban a kevés igazán fontos pillanatban tényleg jelen legyünk. Tehát akár egy taxi hátsó üléséről is intézhetünk dolgokat, miközben hazafelé tartunk, és mire megérkezünk, már kész is vagyunk a munkával.”

Pusztán az, hogy mindig „be vagyunk kapcsolva”, még nem jelenti azt, hogy mindig elérhetők is vagyunk. Ahogy Bjarke Ingels hangsúlyozza, mi, emberek vagyunk a technika urai, és hogy hogyan használjuk, abszolút tőlünk függ.

„Régen a vonalas telefon addig csörgött, amíg fel nem vette az ember. Ki lehetett húzni, de ezt soha senki nem tette meg. Az ember félretette, amit éppen csinált, és felvette a telefont, hogy abbamaradjon a zaj. Tehát még ha kevésbé is volt mindenütt ott a technika, sokkal követelőzőbb volt. Most csak némára állítja az ember a mobilját, és akkor nem is kell felvenni, ha nincs kedve. Amikor pedig azt akarjuk, hogy békén hagyjanak minket, repülő üzemmódba kapcsoljuk a telefont. Az irányítás a mi kezünkben van a technikát illetően, tehát minden a hozzáállásunktól függ – ha túl sok helyet és időt foglal el az otthonunkban, változtathatunk rajta.”

Érzelmek: Mitől más a skandináv dizájn

Bjarke Ingelsszel beszélgetve az ember megtudja, hogy sosem érezte magát kifejezetten skandinávnak, de amióta az USA-ba költözött, rájött, hogy ami a skandináv tervezést és talán magát a kultúrát is vezérli, az nem más, mint egyfajta szociális empátia – és a természet szeretete, akár környezetvédelmi szempontból, akár olyan értelemben, hogy szívesen használ természetes anyagokat.

„Szerintem még egy dolog van, ami jól szimbolizálja Skandináviát: az egyenesség. A mi dizájnunkban van valami lényegre törő. A stílus nem valami olyasmi, amit utólag díszként vagy a styling kedvéért odabiggyesztünk. Az adott termék belülről fakadó tulajdonságait próbáljuk közvetíteni, és folyamatosan finomítani, hogy az emberek szükségleteinek esszenciáját tegyük le az asztalra” – mondja Bjarke Ingels.

„Ezt a kifinomultságot és kontextusban való értelmezést képviseli a Bang & Olufsen is. Ezen termékek között nőttem fel, és ultra high-tech és laminált világban éltem – jobban mondva, a fa, az üveg és az alumínium világában”

– gondol vissza egy pillanatra a gyerekkorára.

„Megpróbálni megérteni az embereket – évtizedek óta ezt csinálja a Bang & Olufsen. Beleképzelik magukat a vásárlók helyébe, és nem arra fókuszálnak, hogy körülöttük mi történik.” Ingels elszántnak tűnik, és világosan fogalmaz. „Azt hiszem, ez a megfelelő kifejezés: a dizájn nem cél, hanem eszköz. Az egész arról szól, hogy a lehető legjobb életet teremtsük meg azoknak az embereknek, akik számára tervezünk. Hogy hogyan jutunk el idáig, az a tervezési folyamattól függ, de a cél maga az élet, amit élnek.”

„Amikor dizájn ikonokról beszélünk, az a kifejezés jut eszembe, hogy szakmai kompetencia. A Bang & Olufsent az különbözteti meg a mezőnytől, hogy képes ténylegesen törődni a maga területével. Amikor a minőség a funkciót és a formát illetően megalkuvást nem ismerő hozzáállással párosul, akkor nem érezni az izzadságszagot. Pedig ahhoz, hogy ez a könnyedség beépüljön a termékekbe és megtapasztalhassák az emberek, nagyon sok erőfeszítés szükséges” – mondja Bjarke Ingels.

Egy oly korban, amikor a termékek életciklusa egyre rövidebb, nem lesz abból konfliktus, ha pont az ellenkezőjére törekszünk?

„Nyilván létezik egyfajta dilemma, de nem szükségszerű, hogy ez a kettő eleve kizárja egymást. Szerintem itt jön be megint a szakmai hozzáértés. Mindig azt hirdettem, hogy az építészet, a dizájn és a technika evolúciós – és nem revolúciós. A változások nem a semmiből jönnek, és nem kell mindig mindent elölről kezdeni. Arra építünk rá, amit a múltban csináltunk és megtanultunk – és így jutunk egyre előrébb” – mondja Bjarke Ingels.

„Néha a dolgok szinte forradalmi hatást idéznek elő, vagy igazi áttörésnek tűnnek, amikor első kézből tapasztalja meg őket az ember. De ha közelebbről megnézzük, akkor gyakran azt tapasztaljuk, hogy az igazi újítás tulajdonképpen csak egy továbbfejlesztés” – mondja Bjarke Ingels. Majd így zárja szavait: „Én ezt felismerem a saját szakterületünkön, ahol az áttörések gyakran olyan dolgok módosításáról és finomításáról szólnak, amelyeket a múltban alkottunk. És ha valamiről azt érzi az ember, hogy briliáns, az a furcsa érzése támad, hogy már biztos csinált ilyet korábban is, hiszen annyira nyilvánvaló.”

A briliánst és a banálist egy paraszthajszál választja el egymástól. Bjarke Ingels véleménye szerint akkor járunk jó úton, ha az embereket helyezzük az előtérbe és a korábbi eredményekre építünk. Ezzel mi is csak egyetérteni tudunk.